Török Bódog pályafutása
1923-2012
A Szent István Felső Kereskedelmi iskolában érettségizett, 1943-ban.
Munkahelyek:
- 1943 Dunai Repülőgépgyár
- 1945 MÁV Északi Főműhely
- 1946 Államrendőrség
- 1947 Kispesti Textilgyár
- 1965 áprilisától az O.T.S.H. Kötelékébe tartozó Kézilabda Szövetség.
Kitüntetések és posztumusz elismerések:
- 1966 - Magyar újságírók I. díja, az év edzője
- 1968 - Magyar Népköztársasági Sport érdemérem ezüst fokozata
- 1971 - Mesteredzői Oklevél
- 1974 - Magyar Népköztársasági Sport érdemérem arany fokozata
- 1976 - Munkaérdemrend bronz fokozata
- 1979 - Magyar Népköztársaság Munkaérdem ezüst fokozat
- 1993 - Magyar Köztársaság Sport díja
- 2000 - Magyar Olimpiai Bizottság Érdemérem
- 2001-től - MOB tiszteletbeli tag
- 2003 - Nemzet Sport Életműdíj
- 2004 - Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (Mádl Ferenc)
- 2008 - Miniszteri Elismerő Oklevél
- 2015 - Török Bódog Magyar Kupa (posztumusz)
- 2015 - Török Bódog Életműdíj (posztumusz)
- 2016 - Budapest Díszpolgára (posztumusz)
- 2018 - Zugló Díszpolgára (posztumusz)
- 2018 - A BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma kézilabda Szakosztálya Török Bódog díjat alapított (posztumusz)
Világbajnokságok:
- 1965 - NSZK - aranyérem
- 1957 - Jugoszlávia - ezüstérem
- 1971 - Hollandia - bronzérem
- 1975 - Szovjetunió - bronzérem
Csapattagok: Angyal Éva, Berzsenyi Mária, Bujdosó Ágota, Csíkné Horváth Klára, Kéziné Pethő Zsuzsa, Tóth Harsányi Katalin, Lelkesné Tonmann Rozália, Megyeriné Pacsai Márta, Nagy Ilona, Nagy Marianna, Németh Erzsébet, Samus Ilona, Sterbinszky Amália, Tavaszi Katalin, Vadászné Vanya Mária
- 1978 - Csehszlovákia - bronzérem
- 1973 - Jugoszlávia - 4. hely
Csapattagok: Berzsenyi Mária, Bujdosó Ágota, Csíkné Horváth Klára, Elek Gyuláné, Laki Pálné, Lelkesné Tomann Rozália, Németh Piroska, Nyári Erzsébet, Pacsai Márta, Sterbinszky Amália, Stiller Jánosné (Polszter Mária), Takácsné Giba Márta, Tavaszi Katalin, Tóth Harsányi Borbála, Vadászné Vanya Mária
- 1962 - Románia - 5. hely
Csapattagok: Bakó Elemérné, Balogh Márta, Cserháti Lajosné, Fodor Béláné, Hajek Károlyné, Hanus Ágnes, Höbenreich Klára, Jóna Magda, Oláh Antalné (Arany Éva), Pásztor Erzsébet, Romhányi Józsefné, Rothermel Anna, Szendi Éva, Szűcs Judit, Urbán Ilona, Varga Zsuzsa
- 1956 - NSZK - bronzérem (Az NSZK-ban rendezett nagypályás világbajnokságra nem tudott csapatával kiutazni, mert nem kapott útlevelet. A rádióból értesült, hogy csapata harmadik helyezést ért el.)
Olimpia:
- 1976 - Kanada (Montreal) - bronzérem
Világlasszisok sora játszott Török Bódog keze alatt, hosszú lenne a virtuozitásukért csodált játékosok felsorolása.
Török Bódog a sportága egyik világszerte elismert szövetségi kapitánya volt. Szinte egész életét a kézilabdázásnak szentelte, megszakítás nélkül 1955-1978-ig 23 éven át 308 világversenyen dirigálta, irányította a Magyar Női válogatottat. Pályafutása alatt minden világbajnokságon részt vett. Ez idő alatt 1965-ben Dortmundban aranyérmet, 1976-ban a montreáli Olimpián bronzérmet, Világbajnokságokon 1957-ben ezüstérmet, 1971-ben, 1975-ben, 1978-ban bronzérmet hoztak haza. 1962-ben 5., 1973-ban 4. helyezést ért el csapatával.
Ez az időszak arany betűkkel íródott a magyar női kézilabda sport történetében. Elképesztő sorozata, melyről mindig szerényen beszélt, aligha utolérhető. Valószínű nem hivatalos világrekorder. Akkor is hű maradt a kézilabdához, amikor a válogatott kerettől elköszönt.
Török Bódog a kézilabda iránti szeretetét a Szent István Felső Kereskedelmi Iskolából hozta magával. Az iskolának remek kézilabda csapata volt. A testnevelő tanára Molnár Zoltán azt mondta „fiam te balkezes vagy, ami nagy kincs, ezért ezután nem rúgod, hanem dobod a labdát”. Molnár Zoltán nevénél még egy mondat erejéig meg kell állni. Az iskolában nagyon sok válogatott játékost nevelt, hihetetlen érzékkel választotta ki a tehetséges fiatalokat.
Török Bódog korábbi munkahelyei mellett is kézilabdázott, a budapesti „Leventeegylet-re” és a KISTEXT-re emlékezett szívesen. A KISTEXT NB.I csapatának meghatározó, technikás kézilabdázója volt. Válogatott kerettagként, a társai kapitánynak választották. Balatonfüreden egy kupamérkőzés előtt futballoztak, amikor Balla Rudival egyszerre rúgtak egy labdába és ekkor bal térdében az összes tokszalag elszakadt, ami sport pályafutása végét jelentette.
Ez a baleset inditotta el 1947-ben edzői pályafutását. A Kistext vezetősége felkérte Török Bódogot a női, később a férfi nagypályás csapatok irányítására, melyet Ő örömmel elfogadott. Ezt követte 1949-1950-ben a Goldberger férfi és női nagypályás csapata, melyet a mester párhuzamosan irányitott. Azonban az 1955-től induló kispályás mérkőzések térnyerésének következtében a Goldberger nagypályás férfi csapata 1956-ban megszünt. Török Bódog a női nagypályás és kispályás csapattal szép eredményeket ért el. A lányok sikert sikerre halmoztak. 8 éven át az élvonalban voltak, miközben többször csak néhány pont választotta el őket a bajnoki címtől. 1957-1958-ban terembajnokságot nyertek. Győzelem a Népköztársasági Kupában. Siker külföldi klubcsapatok tornáin: Marosvásárhelyen, Jugoszláviában, Bécsben. A Goldberger név fogalom lett, méltán rettegtek az ellenfelek, mert nem csak egy technikailag, taktikailag érett csapattal álltak szemben, hanem olyan játékosokkal, akikről köztudott volt, hogy nem ismernek lehetetlent. A Goliban uralkodó szellemet nem egy ellenfél megirigyelte. Török Bódog 1949-től 13 éven át irányította a Goldberger férfi és női csapatait.
Ekkor már utánpótlás neveléssel is foglalkozott, ahol 3-4 csapat ifjú tagjai lesték mesterük szavait.
De felfigyeltek a mester elgondolásaira, újszerű játék felfogására. Cséfay Sándor a kézilabdázás hazai apostola ekkor egy merész javaslatot tett. Így kerül Török Bódog 1955-ben, 32 évesen a női válogatott élére. Alkalmi megbízásra számított. A kezdeti sikerek az 1957-es világbajnokságon elért 2. hely után az évek gyorsan követték egymást. Mindig többet tett, mindig többet követelt, hogy lépést tudjon tartani a legjobbakkal.
A sportág mélyebb tudományát akkor ismerte meg, amikor Kolozs Ferenc szövetségi kapitány lett az edzője, a TF-en pedig elvégezte a szakedzői szakot. Az örökké újításokon rágódó Mester felderítő utakra szánta el magát, nem egyszer váratlan taktikai húzásokkal lepte meg ellenfeleit.
Akkor még TV csatornának és rendszeres sport közvetítésnek se híre, se hamva nem volt. Szerette volna látni, hogy ezek a nagy csapatok mitől ilyen kellemetlen ellenfelek. Gondolt egyet vett egy vonatjegyet, melyet saját zsebből fizetett. (Itt jegyzem meg, hogy 6 éven át a szövetségi kapitányi tisztet is társadalmi munkában látta el, s mellette még 6 csapat edzését is elvállalta, hogy családját el tudja tartani.) Elutazott Belgrádba, Bukarestbe, Zágrábba fogta az ominózus fekete könyvét és ábrákkal, figurákkal, nevekkel és mezszámokkal teli rótta, rótta az oldalakat és mire hazaért fejében volt a világ kézilabdázása.
Zágrábban megfigyelte többek között a szovjet válogatott gerincét alkotó Szpartak Kijev csapatát, melynek eredménye az 1975-ös Világbajnokságon általános döbbenetet keltett, amikor azt látták, hogy a hatalmas termetű szovjet átlövőre, Makareczre ráállította az alacsony, vékony de villámlábú Vadászné Vanya Máriát. A meccs végén pedig fogadhatta a szovjet válogatott Kapitányának Igor Turcsinnak a gratulációját.
Sikereinek titka az ellenfelek alapos feltérképezése, a rájuk való komoly felkészülés és a mindenáron való győzni akarást tartotta.
Jocha Károly egy interjú keretében megkérdezte a 250-szeres válogatott Sterbinszky Amáliát, hogy mi volt Bogyi bácsi tudásán kívül az a plusz, amit a sikerhez még hozzá tudott adni?
Fotó: Jocha Press
"Bogyi bácsi valóban sokoldalú zseniális sportember volt. Tény, hogy az edzéseken mindig jól felkészültünk az aktuális mérkőzésekre, de ami az igazi pluszt jelentette az, az a képessége, ahogy velünk, nőkkel a csapat tagokkal szót tudott érteni. Mindenkihez megtalálta a kulcsot a legjobban célravezető hangvételt és valójában ez volt az utolsó plusz, amit hozzátett és ami a legtöbbször győzelemhez segített bennünket. A vele való beszélgetéseket követően olyan érzelmi hullámhosszra jutottunk, hogy csak a maximumot tudtuk kiadni magunkból. Például az egyik NDK elleni mérkőzés félidejében az ellenfél már 8 góllal vezetett, de a végeredmény döntetlen lett."
Fontos tényezőként említi Székelyudvarhelyi származását, ízig-vérig magyarságát, mert a csapat tagjait is ebben a szellemben irányította. Mindenkori csapatáról szólva rendszeresen hangsúlyozta a játékosok közötti kivételesen erős emberi kapcsolatokat és azok jelentőségét.
A 40 éves jubileum alkalmával így vallott az aranycsapat kapitánya. Sikereiket a szeretetnek köszönhették. Török Bódog 82 évesen is még semmihez sem hasonlítható lelkesedéssel, tűzzel beszél hajdani játékosairól, erényeiről, valamint munkatársairól: „Óriási szerencsém volt, mert nem csupán tehetséges, hanem szorgalmas, okos és a nagybetűs életben is tökéletesen helytálló lányokkal, asszonyokkal hozott össze a sors a hatvanas évek közepén” – mondta a mester, aki 1955- és 1978 között ült legjobbjaink kispadján. „Legendás csapatunkat a szeretet hármas jelszava jellemezte és tartotta össze. Tagjai szerették a sportágat, szerették egymást és szerették a hazát.” Ez még akkor is igaz, ha kissé patetikusan hangzik. A szeretet és egymás megbecsülése minden nehézségen átsegítő érzésvilágot alakított ki a játékosokban. A válogatott tagjai akkor nem pénzért sportoltak, hanem országunk dicsőségéért a lelküket is kitették. Munkából jöttek edzésre és civil foglalkozásukban is megállták a helyüket. Nekik nem kellett külön pszichológus, sem segéd vagy kapusedző. Munkánkat Szemes László főtitkár és Gáti Lajos elnökségi tag a kitűnő sport diplomata segítette, aki már nincs közöttünk. Arról külön is szólnom kell a jubileum kapcsán, hogy feleségem áldozatos támogatása nélkül sosem érhettem volna el azokat az eredményeket, amelyek közül a dortmundi aranyérem kiemelkedik. (Nemzeti Sport)
Kevés edző büszkélkedhet olyan sorozattal, amilyennel Török Bódog, aki nemcsak a válogatottnál eltöltött évek száma hanem az eredményesség is páratlan ami aligha ismételhető meg. 308 mérkőzésen ült a kispadon, ami igazán nem kényelmes ülő alkalmatosság, az örökös felfokozott idegállapot a megbízatással járó hatalmas kockázati, állandó bizonytalanság. Ezzel az örökös katarzissal járó megbízatással hosszabb távon csak nagyon kevesen tudnak megbirkózni, valóban a legeslegjobbak, az olyan kivételes emberi és szakvezetői kvalitásokkal rendelkezők, mint amilyen Török Bódog volt. Az az ember, aki a jók között a legjobb tudott lenni, aki 1955-től 1978-ig 23 éven át hihetetlen energiával, szívvel-lélekkel dirigálta a mindenkori magyar női kézilabda válogatottat, amelynek vezetésével azóta is egyedülálló sikerként az 1965-ben a híres dortmundi Westfalenhalléban megnyerte a világbajnoki címet.
Bár szakmai sikereit felsorolni is nehéz volna, mégis hosszú éveken át, nem az Őt megillető módon kezelték – értékelték emberileg is egyedülállóan értékes személyiségét.
A sportága egyik legalaposabb legfelkészültebb szakvezetőjeként tartották számon őt a világban.
Együttesét a sportág trónjára vezető legnagyobb egyéniségei közül is kiemelkedik Török Bódog, aki 2012. október 15-én 88 éves korában távozott az égi kézilabda pályákra. Nélküle talán sosem lett volna 1955-1978 között világbajnok csapata Magyarországnak. Ezt volt játékosai jegyezték meg, akik akár tűzbe is mentek volna érte. Sosem felejtik el hangoztatni, ha Bogyi bácsi kerül szóba. Nem lehet csak fényes eredményeit emlegetni, hiszen olyan magával ragadó egyéniség volt, annyira szerette a hozzá közel állókat és a játékot, hogy csakis elfogultan lehetett és lehet ma is róla beszélni.
Sportágában csak Bogyi bácsiként szólított szakember több mint 5 évtizeden át generációk sorának játékosok százainak mutatta be és tanította meg a kézilabda varázslatos trükkjeit. A kézilabda mellett tisztességet és szerénységet is tanulhattak tőle.
A válogatottban 103 kézilabdás nőnek adott játéklehetőséget.
Pedagógusként is fantasztikusan felkészült a kézilabda változásával, fejlődésével utolsó percéig lépést tartott. Hogy szakmájában mekkora tekintélynek örvendett arra csak egy példa: 1960-ban hívták meg először a Dubrovnikban rendezett nemzetközi edzőtovábbképző szimpóziumra előadóként, melyen Iván Sznojjal, Jaroslav Mrázzal és Vladó Stencellel (a sportág ezen óriásait az edzői szakma és a hivatás hallhatatlanjait nem kell külön bemutatni) együtt nyolcszor Jugoszláviában, 1-1 alkalommal Lengyelországban és Svájcban, melyeken összesen 33 előadást tartott. Edzőként több külföldi meghívása volt, de ebben a vonatkozásban ő ezt a kis országot soha nem hagyta volna el. Ennél nagyobb megtiszteltetésnek csak azt tartotta, hogy Rajki Béla és Koltai Jenő társaságában tagja lehetett a Mesteredzők társaságának.
Privát beszélgetésekben sem tudott sokáig másról beszélni mint, szerelméről a kézilabdáról. Persze szóba jött a politika, főleg a sportpolitika. Többször hangoztatta, hogy „Mikor látják be végre, hogy egészséges embert nevelni töredékébe kerül, mint beteget gyógykezelni.” Magán beszélgetéseiben kihagyhatatlan volt 38 évesen elhunyt szobrászművész fia, Török Richárd és persze imádott felesége, aki hűséges, türelmes társa volt örömben és bánatban egyaránt. (Nemzeti Sport)
A mindenkori szövetségi kapitány már az 1978-as világbajnokság előtt bejelentette lemondási szándékát.
A magyar csapat ezen a világbajnokságon harmadik helyezést ért el. Ezzel a csapatsportok magyar képviselői közül a bajnoki címet védő vízilabdázók után másodikként biztosította a csapat részvételi jogát az 1980-ban rendezendő olimpiára, ezzel a kapitány telesítette vállalt feladatát.
A kapitány így búcsúzott: „Lemondásom mögött nincs szenzáció, egyszerűen elfáradtam, a kispadon 23 évig olyan stressz hatásnak voltam kitéve, hogy orvosaim tanácsára egészségem érdekében nem folytathatom tovább.”
Hány mérkőzést izgult végig? - kérdezte a riporter.
„Tavaly novemberben a Jugoszlávok ellen háromszázadszor irányítottam csapatomat. Ezen a világbajnokságon még nyolc találkozó volt. Azt hiszem, joggal lehetek büszke arra, hogy 1957 óta rendezett világversenyek összesített eredménye alapján, első helyen állunk. 1965-ben világbajnokságot nyertünk több ezüst és bronzérmet hoztunk haza. 308 mérkőzésből 191-et megnyertünk és 24 döntetlent értünk el. Ez az eredmény alighanem megismételhetetlen.”
Lemondása után kedvenc sportágától nem búcsúzott el. 1978-tól a Szövetség elnökségi tagja. 1979-1982-ig a Szövetség szaktanácsadója. 1981-től a válogatottnak is szaktanácsadója. A sportág hasznára kamatoztatta elképesztő tudását. A 80-as években a Kézilabdázás c. szaklap szerkesztője.
Publikációi: Mesteredző, Sportélet. A Nemzeti Sportban és a Pest megyei Hírlapban csillogtatta szerkesztői és újságírói erényeit.
Fotó: Jocha Press
Megalakulása óta 1991-től 13 éven át aktív szereplője volt a Magyar Edzők Társasága keretei között működő „Mesteredzői Kollégiumnak” s rendszeresen minden esztendőben tevékenyen vett részt a Sportági Szakszövetségek által a Mesteredzői címre, díjra felterjesztett sport szakemberek tevékenységének, teljesítményének elemzésében és értékelésében.
1991-1992-ig a Láng-Vasas NB II. női csapatának, 1992-1994-ig a Dreher Sörgyár NB II. női csapatának szaktanácsadója, ahol 1994-ben bajnokságot nyert csapatával. Majd visszatért a hajdani játékosaiból „Nosztalgia” néven alakult amatőr csapathoz, ahol nagy lelkesedéssel, -a Fradi csarnokban- 20-22 volt játékosának hetente egyszer 2 órás edzést tartott. Felkészítette őket a téli terembajnokságra, ahol a csapat sikeresen szerepelt. Az egymás elleni edző meccseken attól kellett tartani, hogy a volt labdazsonglőrök a nagy lelkesedésben nehogy feltépjék a parkettet.
A kézilabdázással kapcsolatos kivételes affinitása betegsége elhatalmasodásáig megmaradt.
1993-ban élete legnagyobb tragédiája érte. Egyetlen fia Richárd a zseniális szobrászművész életének 38-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt, amelynek fájdalmát élete végéig nagyon nehezen viselte.
Bogyi bácsi sosem titkolta véleményét, mely szerint a dortmundi VB döntőt Jugoszlávia ellen ugyan megnyertük 5-3-ra, de mindenki tudta, hogy Magyarország és az NDK csapatai képviselték a legnagyobb játékerőt. Ellenük két döntetlent követően sorsolással jutottunk tovább a selejtezőből. Mindig is ezt az NDK elleni két döntetlent tartotta a legnehezebb meccsnek a világbajnoki cím felé vezető úton.
A sok közül melyik volt a legizgalmasabb mérkőzése? – kérdezte Bogyi bácsit a riporter
Az a bizonyos schwerini találkozó, amikor 1965-ben a VB előtt az NDK válogatottjával játszottunk selejtezőt. Döntetlenre állt a mérkőzés, amikor 20 másodperccel a befejezés előtt szerencsétlenül büntetőt hibáztunk. S végül sorsolással, egy pénzdarab feldobása után jutottunk tovább. Ezt követően mindenkit megvertünk és megnyertük a világbajnokságot. Akkor döbbentem rá igazán az edzői pálya rendkívüli felelősségére.
Az 1976-os Montreali Olimpián, amelyen a női kézilabdázás debütált, Magyarország bronzérmet nyert, illetve a Szövetségi Kapitány szerint minimum ezüstöt vesztett, hiszen a 7-7 után rosszabb gólkülönbséggel szorultunk az NDK mögött a harmadik helyre.
Edzői pályafutása hosszú évtizedei alatt persze öröm, siker és gond is rengeteg volt. Bogyi bácsi valósággal belebetegedett a 70-es évekbeli „bronzkórba”.
Az ő szavaival zárom az emlékezést.
Hazaszeretet: A kézilabda és a társak szeretetéről Török Bódog minden gesztusa, megnyilvánulása árulkodik, de hazaszeretete ezeknél is mélyebb, legalábbis ösztönösebb, ősibb érzelem. Percenként nem törhet felszínre, viszont amikor vallani kezd róla a XIX. század stílusában teszi. „Az én drága jó Apám a hazáért halt meg. A drága jó fiam a haza miatt halt meg, én pedig mindkettőjük előtt bizonyítani akartam, hiszen nem lóghatok ki a sorból. De ilyen viszontagságos múlt után és jelenben egyébként is mindenkinek szent kötelessége, hogy tegyen a talpon maradásunkért. Székelyudvarhelyi elődeimtől olyan vénát örököltem, hogy harcra és alkotásra születtem ezért vezetett erre az utam.” (Magyar Nemzet)
Ez az út 2012. október 15-én egészen másfelé vezette, ahová már nem tudjuk őt követni. Igaz életében sem tudtuk.
Fotó: Jocha Press
Török Bódog nem csak a magyar, hanem az egyetemes kézilabda kiemelkedő egyénisége volt.